

A megszokott közönségkorcsolya turnusok mellett rendhagyó programot szervezünk a hétvégére, aminek sikeréhez a Ti segítségetekre is szükségünk van!
Bálint 2010-ben, ikerterhesség 30.hetében született 1490 grammal, oxigénhiányos állapotban. Mozgásában elmaradt egészséges társaitól, így a kivizsgálások után, 5 hónapos korában kiderült a diagnózis: Cerebral Paresis (CP), központi idegrendszer sérülés. Azóta is rengeteg fejlesztésben, tornában részsült. A kamaszkor sajnos hozott negatívumokat is, a növekedés az „izomzatának nem tett jót”. Egy Barcelonában végzett műtét (Nazarov) eredményeképp azonban sokat javulhat a mindennapok minősége, könnyebbséget hozhat állapotában, mozgásában. Önerőből, két érintett gyermek mellett a műtéthez szükséges költséget (4700 euro) finanszírozni a család nem tudja.
EHHEZ KÉRJÜK A SEGÍTSÉGET!
A képen található bankszámlaszámra várják az adományokat, FONTOS, hogy a közlemény rovatba az alábbi kerüljön:
„Bálint támogatása”
Minél több emberhez eljut ez a felhívás, annál nagyobb az esély, hogy sikerüljön elérni szülőknek a célt!
Mit tehetünk együtt a siker érdekében?









Amivel várunk Benneteket:




Korcsolyaoktatás díja: 2000.-/alkalom, mely tartalmazza a korcsolyabérlés árát is.


Mostantól két csoportra bontva tartjuk foglalkozásunkat (kezdő és haladó), várjuk új és régi tanulni vágyó Vendégünket!
(kérdés esetén privátban érdeklődj)
Böngészd minden héten frissülő honlapunkat a www.ajkajegcsarnok.hu oldalon!
Gyertek korizni, sütizni, segítsünk együtt!